Mi a fókuszolás?
Fő módszerem a fókuszolás, amely egy test- és átélésközpontú módszer. A fókuszolás célja, hogy a fókuszoló minél közelebb tudjon kerülni önmagához, a saját élményvilágához.
Ebben rejlik a tartós változás kulcsa.
Gendlin, a fókuszolás atyjának megfogalmazása szerint a tudattalan maga a test, a test pedig az ő értelmezése szerint egy hatalmas hálózat elidegeníthetetlen része, így kapcsolatban áll mindennel és mindenkivel. És ahogy nem kell azon gondolkodnunk, hogyan működtessük a májunkat, úgy az életünk vezetése is könnyebbé, automatikusabbá válhat, ha a test bölcsességét, felfoghatatlan mértékű intelligenciáját képessé válunk hasznosítani.
Ehhez egy radikálisan egyszerű dologra van szükség: elfogadni, ami van. De mit is jelent ez az elfogadás? Fókuszos értelemben az elfogadás a belső élményvilágra vonatkozik. Az alapgondolat az, hogy ha felbukkan bennem valamilyen gondolat, érzés vagy érzet, az valahogyan szolgál engem. A hétköznapok szintjén nagyon nehéz elképzelni, hogy ez a tézis igaz lehet. Ennek fő oka, hogy a saját tapasztalásainkról szinte lehasadva éljük életünk túlnyomó részét, más szóval elidegenedve attól az életintelligenciától, ami született képességünk, és egyébként ez éltet, tart életben minket. A képesség tehát velünk született, és a fókuszolás által lehetséges visszakapcsolódni ehhez a teremtő intelligenciához.
Ez valami, ami elképzelhetetlennek tűnhet, ha az életünk kényszerek, fásultság és csüggedés sorozataiból áll, melyek közé időnként vegyül csak eufória vagy a múló remény, hogy "majd jobb lesz", némileg fenntartva életkedvünket.
Az "átélés" fókuszos értelemben nem azt jelenti, hogy a nehéz érzésekben "vájkálunk" vagy újra át kell élni azokat. A hagyományos értelemben vett újraélése a nehéz élményeknek egy megszokott séma mentén történik, hasonlatosan ahhoz, mintha nyomvályúban közlekednénk. Ilyenkor semmi új nem történik, sőt, az ember újratraumatizálja magát.
Ez a megszokott nyomvályú bizonyos szempontból ideiglenes és illuzórikus; az tartja fenn, hogy nem tudunk kapcsolódni azokhoz a tapasztalásokhoz, érzésekhez, érzetekhez, amelyek a fájdalmas élményhez kötődnek, és így nincs tere semmi újnak, az érzések, érzetek, gondolatok befagynak, és ha ez elburjánzik, szép lassan akár az ember egész lényét képesek gúzsba kötni - vagy épp olyan viselkedésekhez vezetnek, melyek rombolóak az egyén önmagára vagy környezetére nézve.
A fókuszos értelemben vett átélés a nehéz érzés "üdvözlése". Maga a nehéz érzés is az életintelligenciánk része, ezt hívja Gendlin "life-forward energy"-nek, vagyis az életet előremozdító energiának. Azáltal, hogy üdvözöljük a nehéz érzést (vagy bármilyen érzést), az ki tudja fejteni eredeti szándékát, nem csavarodik vagy torzul, így erőforrássá válik az, ami korábban az életet megnyomorította.
Ez általában az ellenkezője annak, amit ösztönösen csinálunk.
Kapcsolódni a fájdalmas érzetekhez nem könnyű. Szükség van némi türelemre, kitartásra és hitre, hogy ez lehetséges, és hogy érdemes ezzel foglalkozni. Időt és gyakorlást igényel, hogy lelassítsunk, hogy egyáltalán esélyünk legyen megérkezni az érzethez, ami ott rejlik a minket pillanatnyilag foglalkoztató téma vagy probléma alatt.
A fókuszolás által olyan képességeink is fejlődhetnek, mint a bizalom, hit, megbecsülés, szeretet, gondoskodás. A kreativitást külön kiemelném; a fókuszolás által hozzáférhetővé válhat és kifejeződhet a fókuszoló megismételhetetlen egyedisége.
Hópihéből sem találunk két egyformát, tekintve, hogy nagyjából 10 000 000 000 000 000 000 darab vízmolekula alkot minden egyes hópelyhet. Ne feltételezzük azt, hogy a mi egyéni emberi adottságunk megismételhető. Mindannyian egyedi ajándékot hordozunk, ennek kifejezése, megvalósítása lehet az életfeladatunk, ha hajlandóak vagyunk elindulni ezen az úton.